A tavaszi félév utolsó kerekasztalbeszélgetését igen magasra lőttük, ugyanis az esemény témája Európai Űrprogram volt, melyen neves hazai és nemzetközi szakértők vettek részt. Az angol nyelven zajló beszélgetés címe „European Space Policy - ambitions and reality” volt, melyre ismét meghívást kaptak a Minisztériumi kollégák.
A téma aktualitását az adta, hogy nemrégiben fogadták el Európa eddigi legnagyobb űrprogramját, mely a 2021-2027-es időszakra biztosít jelentős támogatást.
Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai államtitkára nyitotta meg a beszélgetést, kiemelve a magyar űrkutatás történetet, a jelenleg futó projekteket, valamint az Európai Unióval és az Európai Űrügynökséggel (European Space Agency, ESA) történő együttműködést.
Alexander Soucek, az ESA Nemzetközi Jog Divíziójának vezetője a nemzetközi kapcsolatokra helyezte a hangsúlyt. Beszámolt az Űrügynökség jelenlegi és jövőbeli terveiről, a kitűzött célokról, az Európai Unióval közös megállapodásról, valamint betekintést engedett a vállalat működésébe.
A nemzetközi jog, az űr és telekommunikáció, valamint az űrben zajló hadiipari fejlesztések kaptak szerepet Philippe Achilleas, a Párizs-Saclay Egyetem októtájának prezentációjában.
Bartóki-Gönczy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Világűr Társadalomtudományi Kutatóműhely dolgozója a nemzetek szerepét emelte ki leginkább a beszámolójában, valamint a nemzetközi űrjog témaköre is felmerült, mint a beszélgetés egyik legfontosabb pillére.
A moderátori feladatokat Rosanna Hoffmann, a European Center for Space Law képviselője látta el.