A Külügyi Klubot november 22-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületének John Lukacs Társalgójában rendezték meg.
Az esemény során a kirgiz Diplomáciai Akadémia vezetői és a Stipendium Hungaricum által Magyarországon tanuló kirgiz hallgatókkal beszélgettek. Ennek célja a két ország politikájának, egymással való kapcsolatának és lehetséges együttműködésének átható megismerése volt.
Az előadás végén ösztöndíjasaink kérdéseket tehettek fel a delegáció tagjainak, ahol a többi között szó esett Kirgizisztán külpolitikai alkalmazkodóképességéről, továbbá említésre került a magyar külgazdasági és külügyminiszter novemberben tett biskeki látogatása is, ahol a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése állt a fókuszban.