Jeff Sessions tartott előadást Akadémiánkon

Szeptember 9-én nagy sikerű előadást tartott Jeff Sessions, korábbi amerikai igazságügyminiszter és szenátor, a Danube Institute szervezésében.

Megkezdte képzését a második évfolyam

Az Akadémia megalakulása után bő másfél évvel immár a második alkalommal indítja útjára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen a két képzési programot, nevezetesen a Diplomataképző Programot és a Diplomáciai Vezetőképző Programot.

A Vállalati Diplomácia Program első képzési éve sikerrel zárult

Szeptember 1-én tartottuk a Corporate Diplomacy Program évzáróját, ahol a külgazdasági és külpolitikai ismereteket átadó komplex képzésen neves cégek vezetői vettek részt.

Első évfolyamunk búcsúzik

Augusztus 30-án tartotta a Magyar Diplomáciai Akadémia első tanévének ünnepélyes évzáróját a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Tranzit Kiállítás

Az idei Tranzit Közéleti Évadnyitón és Gondolati Expón a Magyar Diplomáciai Akadémia is képviseltette magát.