Boris Ruge, a NATO főtitkárhelyettese előadást tartott az NKE-n a Magyar Diplomáciai Akadémia szervezésében

A Magyar Diplomáciai Akadémia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös szervezésében Boris Ruge, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) főtitkárhelyettese előadást tartott a Ludovika Főépület Egyed István termében. A főtitkárhelyettes előadásában kitért a NATO szervezetfelépítésére és döntéshozatali folyamataira, valamint beszélt a hágai csúcstalálkozó jelentőségéről, illetve a NATO erősebbé tételének lehetőségeiről. Előadása végén kérdésekre is válaszolt.

Ruanda delegációját fogadta a Magyar Diplomáciai Akadémia

Ruanda külpolitikájáról, fejlődési lehetőségeiről és a kelet-afrikai régió geopolitikájáról tartott előadást Olivier Nduhungirehe, a Ruandai Köztársaság külügyekért és nemzetközi együttműködésért felelős minisztere a Magyar Diplomáciai Akadémia vendégeként. A magas rangú vezetőt Lengyel Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkára fogadta. Köszöntőjében kiemelte Ruanda szerepét a kelet-afrikai régió fejlődésében, diplomáciai törekvéseiben.

A Ciprusi Köztársaság külügyminisztere járt nálunk

Az a megtiszteltetés érte Akadémiánkat, hogy vendégül láthattuk Constantinos Kombost, a Ciprusi Köztársaság külügyminiszterét. Kombos miniszter úr látogatása egyértelműen mutatja, hogy a Magyarország és Ciprus közötti kapcsolatok folyamatosan erősödnek, a közös céljaink elérése érdekében pedig továbbra is szoros együttműködésre törekszünk.

Magyar Levente előadása az MKÖ 15 éves fennállása alkalmából

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese előadást tartott a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram (MKÖ) tizenötödik évfolyamának, illetve Akadémiánk alumnis diákjainak. Idén 60 fő ösztöndíjas nyert felvételt a Közigazgatási Ösztöndíjprogramba, akik tíz hónapon keresztül végeznek szakmai gyakorlatot. Az ösztöndíjasok tizenhárom minisztériumban kezdték el a munkát – a legtöbben, tizenketten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Az MDA programjának fiatal diákjait fogadta az Equilor

A Magyar Diplomáciai Akadémia PályaPanoráma Programjának diákjai az Equilor Alapkezelő Zrt. és az Equilor Befektetési Zrt. vendégei voltak. Az eseményen közel 30 fiatal nyerhetett betekintést a pénzügyi világ kulisszái mögé.