A 2020-ban indult Diplomáciai Vezetőképző Program 2021 óta akkreditált szakirányú továbbképzésként működik.

Ez a program a Magyar Diplomáciai Akadémia, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szoros együttműködésének eredménye.

Július 22-én, kedden a Magyar Diplomáciai Akadémia végzős diákjainak tartott előadást Andorra külügyminisztere, Imma Tor Faus.

Az eseményen Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, az Akadémia elnöke köszöntötte a külügyminisztert és a diákokat hangsúlyozva a találkozó fontosságát. Imma Tor Faus előadásának témája volt többek között Andorra külpolitikája és a kisállamok szerepe a nemzetközi színtéren. Az előadást kérdés-válasz blokk követte, ahol a diákok aktívan bekapcsolódhattak a párbeszédbe.

Sikerrel zárult a 2025-ös Misszióvezetői Felkészítő Program

Ötnapos, intenzív szakmai képzés keretében készültek fel diplomáciai szolgálatukra a frissen kinevezett külképviselet-vezetők Budapesten, a Magyar Diplomáciai Akadémia által szervezett Misszióvezetői Felkészítő Programon, melynek célja, hogy átfogó és naprakész ismeretekkel vértezze fel diplomatáinkat a világ különböző pontjain betöltött, felelősségteljes munkájukhoz.

A sportdiplomácia szerepe egyre hangsúlyosabb a külkapcsolatokban – Magyarország pedig élen jár ezen az úton.

A Magyar Diplomáciai Akadémia képzési révén olimpiai bajnokok, világklasszis sportolók is elsajátítják a nemzetközi kapcsolatok és diplomácia eszköztárát, hogy eredményeiken túl, személyes tekintélyükkel is képviseljék hazánkat a világban.

Kulturális kötelékek erősítése: együttműködés a Perui Nagykövetséggel

Egy különleges eseményre került sor július 4-én, amely a Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) Diplomataképző Programja és a Perui Nagykövetség közötti együttműködés újabb állomása volt!